2010, augusztus 16 · 0 hozzászólás
Az Assasin’s Creed: Bloodlines az Assasin’s Creed sorozat PSP kézikonzolra készített verziója.
A rajongók várva várták, de kiválló grafika ellenére a játék mégis csalódás az Assassin’s Creed rajongók számára.
Az Assassin’s Creed első és második részének megjelenése után a rajongók a PSP-re fejlesztett Assassin’s Creed: Bloodlines címen ismerhették meg a sorozat legújabb tagját. Megjelenésének híre kíváncsivá tette a rajongókat: a PC-n és asztali konzolokon játszható első két rész szellemiségét, grafikáját és játékélményét hogyan lehet egy kézi konzolra átültetni? Mivel technika terén egészen más lehetőségei adottak, így egy satnyább grafikájú produktumra számítottak. Azonban, mint kiderült, a grafika egészen megnyerő, PSP-hez mérten igazán szépnek mondható. Bár a grafikával nincsenek problémák, ez sajnos nem mondható el a játék minden eleméről.
A történet a középkorban, az első rész után játszódik pár évvel, gyakorlatilag annak folytatása. Főszereplőnk ismét az arab bérgyilkos, Altair. A játék helyszíne Ciprus, ahol nyomon követhetjük Altair és kísérője, Maria kutatását az Éden almája után. Maria neve sokaknak ismerős lehet az első részből: ő az a templomos lovagnő, akit Altair életben hagyott. A történet elsősorban a főszereplőkre helyezi a hangsúlyt, azaz Mariára és Altairra. Főhősünk életéről sok mindent megtudhatunk, ezeknek egy részét a saját kommentárjaiból. Női kísérője kicsit feldobja az amúgy nem túl érdekfeszítő játékot: folytonosan zsémbeskedik, beszólogat. Ahhoz képest, hogy csak néhány év telt el a sztori szerint az első rész óta, karakterünk hangja és külseje is öregedett. Érdekes személyiségváltozáson is átment, ami nem vált az új rész hasznára: már sehol sincs a „régi” arrogancia és rosszindulat.
Bár a grafika alapvetően szép, azt azért meg kell említeni, hogy a helyszín kísértetiesen hasonlít az első rész helyszínéhez, Acréhoz. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fejlesztők nem túl kreatívan az első rész számos grafikai elemét használták fel a Bloodlines megalkotásához. A ciprusi városokat egy szóval lehet jellemezni: sivárak. Nem lettek olyan változatosra és színesre megcsinálva, mint az előző részekben.
A minket (azaz főhősünket) körülvevő emberek megalkotása sem lett a legsikeresebb. Egyrészt kevés van belőlük, ami igen furcsa ahhoz, képest, hogy lopakodnunk kéne, vagy észrevétlennek maradni a tömegben (ami nincs). A másik probléma az emberekkel, hogy buták. A játék tökéletesen bemutatja, hogy milyen az, amikor a mesterséges intelligencia kialakítására nem szánnak elég időt a fejlesztők. A városok lakosai a legkevésbé sem viselkednek életszerűen: ha mellettük holtan esik össze valaki, észre sem veszik; az áldozat megközelítéséhez pedig nem kell kifejezetten technikásnak lenni, hiszen úgysem figyel fel a támadásra.
A problémák felsorolásának sajnos még mindig nincsen vége. Az eddigi játékokban az asztali konzol kontrollerével nem esett nehezünkre az irányítás. Ez nem mondható el a Bloodlinesról. Mivel nincs két analóg gomb rajta, ezért Altairt korántsem olyan egyszerű a megfelelő irányba forgatni. A harcrendszer, a csaták irányítása egyébként hű az elődökhöz, azzal nem lehet nagy gondunk. Magukkal az ellenfelekkel azonban igen, a satnya MI miatt, összefoglalva: a csaták közel sem olyan izgalmasak egy buta, könnyen legyőzhető ellenféllel szemben. A terep és térképek szolid mérete miatt nincs igazán lehetőségünk hosszú távon lopakodni, háztetőkön ugrabugrálni. De miért is tennénk, mikor a város lakói olyan buták, hogy észre sem vesznek minket?
Azt természetesen a józanul ítélkező emberek nem várhatták el a PSP-től, hogy a teljes Assassin’s Creed játékélményt átadja, de a Bloodlines minden várakozást alulmúlt, és ez minden bizonnyal nem a konzol hibája. Ezzel a fejlesztők egy olyan játékot hoztak létre, ami az Assassin’s Creed rajongók megvesznek majd az első két rész tiszteletére, ám lehet, hogy sok embernél a polcon fog porosodni.
Írta OZNAROX
Kapcsolódó linkek: Assassin’s Creed
