2011, november 9 · 0 hozzászólás
Az Assassin’s Creed II és a Brotherhood után most még egyszer, utoljára visszatér Ezio, és folytatja soha véget nem érő harcát a Templomosokkal. A több évszázada elrejtett nyomok Konstantinápoly városába vezetnek, ahol az itáliai orgyilkos váratlan feladattal szembesül…
A Revelations története szerint Ezio őse, Altair nyomait követve az orgyilkosok egykori főhadiszállásához, Masyaf városába látogat el. A romos erődítmény mélyén egy több lakattal elzárt ereklyére bukkan, mellyel egyszer és mindenkorra véget vethetne a Templomosok fenyegetésének – a kérdés már csak az, hogy Altair hova rejtette az ereklye kulcsait.
Az Assassin’s Creed: Revelations egyik legfontosabb célja, hogy hidat képezzen a két főszereplő története közt, így a játékban mindkét szereplő irányítható lesz. A főszerepet természetesen ezúttal is a kissé őszülő szakállú Ezio kapta, de a történet bizonyos pontjain, visszaemlékezések során Altair fölött is átvehetjük az irányítást. Mindeközben pedig a játék harmadik fő karaktere, Desmond is az életben maradásért küzd, ő azonban egészen más jellegű ellenfelekkel szembesül.
A játék fő helyszíne Konstantinápoly és környéke lesz, így teljesen más hangulat var ránk, mint az előző rész Rómájában. Egyedül egy dolog változatlan: az utcákon Templomosok menetelnek, a háttérben pedig az egész várost behálózó összeesküvések készülődnek. Ezio azonban most sincs egyedül; a Török Birodalom megannyi képzett orgyilkost rejt, ráadásul bármikor maga mellé fogadhat Tanítványokat, akik elkísérik egy-egy veszélyesebb küldetésre.
A fő küldetések mellett természetesen bármikor nekiláthatunk Konstantinápoly felfedezésének is, hiszen az Assassin’s Creed: Revelations az előző részekhez hasonlóan egy sandbox játék hatalmas, szabadon bejárható területtel. A város megannyi feladatot és kihívást rejt, melyek teljesítéséért pénzt kapunk, ez utóbbit pedig értelemszerűen új, fejlettebb felszerelésekre és fegyverekre költhetjük.
Ezio kelléktára rengeteg új eszközzel bővült, melyek egyszerűbbé teszik a harcot, a lopakodást vagy épp a város bejárását. Utóbbira például tökéletesen alkalmas a kampó alakú Hookblade, mellyel elérhetetlennek hitt helyeket is megmászhatunk, a városszerte felfüggesztett kötelekbe kapaszkodva pedig pillanatok alatt eljuthatunk a kívánt helyre. Lopakodás során hasznosnak bizonyulhatnak például a bombák, melyekkel elterelhetjük ellenfeleink figyelmét vagy épp lelassíthatjuk velük üldözőinket.
Az előző részben nagy sikert arató multiplayer mód is visszatért, így az Assassin’s Creed: Revelations-ben sem lesz hiány többjátékos küzdelmekből. Az online küzdelmek során egyszerre bújhatunk az üldöző és az üldözött bőrébe: észrevétlenül, a tömegben elvegyülve kell megtalálnunk kijelölt célpontunkat, miközben valaki más ránk vadászik. Választható karakterekből, képességekből és fegyverekből nincs hiány, a változatosságot tehát nem érheti panasz!
Ezio kalandjainak utolsó felvonása minden eddiginél érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkezik, és rengeteg olyan fordulatot tartogat, melyekre még a sorozat legnagyobb rajongói sem voltak felkészülve. November 15-én kezdetét veszi a legnagyobb orgyilkos utolsó küldetése Xbox 360 és PS3 konzolokon, némi késéssel (december 2) pedig a PC tulajok is csatlakozhatnak a Templomosok elleni háborúba!
Írta akrstf
Kapcsolódó linkek: assassins creed, megjelenés, revelations



